BME Tanulmányi Verseny
Kémia Nemzetközi Éve kapcsán a Budapesti Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karán működő BME
Szent-Györgyi Albert Szakkollégium kémiaversenyt szervezett érdeklődő
középiskolásoknak és egyetemistáknak. A verseny az 2011/12-es tanév első féléve
során tartott, 10 fordulón át. A feladatok főként a kémia világából származó
érdekességek köré épültek, de voltak számítási gyakorlatok is. A középiskolások
kategóriájában 700 versenyző indult el. Az egyetemen megrendezett ünnepélyes
díjátadóra az első 30 diákot hívták meg, ahol a díjazottak a Vegyészmérnöki és
Biomérnöki Kar dékánjától Prof. Dr. Pokol Györgytől vehették át oklevelüket és
ajándékaikat.
A versenyen Fedor Marianna 13. E osztályos
tanuló VI. helyezést ért el.
Eredményéhez szívből gratulálunk!