Iskolai Kazinczy Gábor szónokverseny
(2012.01.23.)
A magyar kultúra napja tiszteletére ebben az évben már 7.
alkalommal szervezte meg a gimnázium humán munkaközössége a szónokversenyt. A
megnyitó gondolatokat Balla Gábor öregdiáktól hallhattuk, aki gimnazistaként
nagyszerű eredményeket ért el szónoklásban. Az alkotást és a szónoklást
összekapcsolva reményét fejezte ki, hogy az elhangzó beszédek működni, azaz
hatni fognak.
A közönség előtti igényes megszólalás helyzetét próbálhatták
ki a vállalkozó diákok, amikor előzetes felkészülést követően a „Ne lopd a
napot!” vagy az „Egy nap nem a világ!” kijelentésekkel kapcsolatos véleményüket,
gondolataikat mondták el kötelező feladatként.
A második fordulóban rögtönzésekre került sor. A versenyzők 30
perc felkészülés után a „Napfényt nem rejthetni véka alá.”, a „Nyugtával dicsérd
a napot!”, ill. az „Egyik nap a másiknak tanítványa” mondásokkal kapcsolatos
gondolataikat adták elő.
A versenyben a következő eredmény született:
I.
Mező Gábor Máté 12. E
II.
Enghy Sáron 12. E és
Hochrek Dóra 11. E
III.
Kállai Zoltán 10. E
Sinkóné Tóth Zsuzsanna