Advent, karácsonyvárás a Kisrefiben

(2016.12.13.)

további képek...


A Kisrefi közössége nagy izgalommal készült az idei adventi időszakra.  A gyerekek meghatódva, várakozó tekintettel állták körbe a hitoktatónk, Fejérné Darab Krisztina által elkészített adventi koszorút. Nagyné Nádasi Erikalelkész-vallástanár tartotta a reggeli áhítatot. Arról szólt közöttünk, hogy az elkövetkező négy hét az eljövetelre való várakozás ünnepe.
Advent második vasárnapján az idén is, iskolánk közössége gyújtotta meg a Református templomban a második gyertyát az adventi koszorún. A gyülekezetnek tanulóink műsorral kedveskedtek. Énekhangjukkal és versmondásukkal tették meghitté az Istentiszteletet. Fejér Zoltán iskolalelkész hirdette az igét.
Az ünneplés este folytatódott a városi ünnepségen, melyen a város általános iskolái gyújtották a gyertyát. Az iskolánk énekkara több kétszólamú karácsonyi dallal örvendeztette meg az ott lévőket. Séra Borbála 6. osztályos tanuló, Juhász Gyula Karácsony című versét szavalta.
Ezekkel az alkalmakkal is készülünk lelkiekben is a karácsonyra.

 

Timáriné Király Sarolta
tagintézmény-vezető

Letöltési adatok

Oldalletöltések: 119386
A mai oldalletöltés: 129
Egyedi látogatók: 3836
A mai egyedi látogatók: 1
Online látogatók: 1
2012. szeptember 30. óta

Fényképalbumok

GOOGLE FORDÍTÓ

idájárás előrejelzés


facebook


MUDRÁNY ÉTTEREM


HATÁRTALANUL


TÁMOP-3.1.4.-08/2-2009-0025



Iskolánkról | Információk | Aktuális | Felhivasok | Versenyeredmények | Linkek
Készítette: Kocsi László