Nyári tábor Jósvafőn

(2016.09.20.)

további képek...

Nyári tábor a „tsepegő kövek” birodalmában
Jósvafőn – a négy patak falujában jártunk

„Mikor a mennyországból kiebrudalták a pártos angyalokat, itt kezdték jövendőbeli lakásukat, a poklot, ásni; azonban itt nem boldogulván, másfelé fordultak. Képzelhetni, mint fáradtak a szegény ördögök e sikertelen munkában, izzadságuk még most is csepeg e félig kész pokol oldalairól és tetejéről.”
Petőfi az 1845-ös észak-magyarországi útja során
látogatást tett a Baradla-barlangban.
(Petőfi Sándor: Úti rajzok - 1845)

A vakációt (augusztus 22-25.) 28 Kisrefis és 3 pedagógus Jósvafőn zárta, egy természetismereti táborban. Hétfőn többszöri átszállással értük el úti célunkat. A táborhely elfoglalása után faluséta következett, mely során Berecz Béla bácsi megmutatott nekünk néhány hucul lovat, körbevezetett a református templomon, felbaktattunk a kilátópontra, bejártuk a Fürkész tanösvényt, majd a Tengerszem mellett érkeztünk le ismét a faluba. Másnap a Baradla-barlang bejárása következett, de előtte részt vettünk a Vörös-tavi felszíni túrán. Délután séta kocsikáztunk, és lovagoltunk, hogy az éjszakai égbolt csodálata se maradjon ki – na és persze nem gyalogoltunk még eleget – éjszakai túrán jártunk a karszton. Itt a bátorságunkat is próbára tehettük, s egyedül, vagy ketten-hárman tehetett meg néhányunk egy-egy szakaszt, aki bátornak vélte magát. Szerdán Színpetriben meglátogattunk egy papírmalmot, és megcsodálhattuk a világ legnagyobb könyvét. 6 kilométeres séta után jól esett az ebéd. Később mi magunk készítettük el a vacsoránkat. A nagyobb lányok dagasztották a kenyérlángost, a fiúk felfűtötték a kemencét, a kisebb lánykák újra dagasztottak. A végső fázist – a formázást és ízesítést – ismét a nagylányok végezték. Jól esett a saját kezünk által készített étel. Csütörtök délelőtt ismét a karszton jártunk, immár napfényben csodálhattuk meg a felszíni képződményeket, lestünk ürgét, és  hucul ménest. Ebéd után már a pakolásé volt a főszerep. Fájó szívvel vettük tudomásul, hogy milyen gyorsan elröpült a négy nap. Hazafelé a következő nyár táborának a helyszínét tervezgettük. Jó volt együtt.
Köszönjük nektek ezt az élményt:

Gálné Kaczvinszki Johanna táborvezető,
Királyné Szántai Barbara és Funákné Pilák Henrietta kísérők

Letöltési adatok

Oldalletöltések: 119403
A mai oldalletöltés: 146
Egyedi látogatók: 3836
A mai egyedi látogatók: 1
Online látogatók: 1
2012. szeptember 30. óta

Fényképalbumok

GOOGLE FORDÍTÓ

idájárás előrejelzés


facebook


MUDRÁNY ÉTTEREM


HATÁRTALANUL


TÁMOP-3.1.4.-08/2-2009-0025



Iskolánkról | Információk | Aktuális | Felhivasok | Versenyeredmények | Linkek
Készítette: Kocsi László