Jótékonysági bál a Refiben

(2013.11.25.)

további képek...

Egy-egy ügyért való összefogás sokféle lehet. Van úgy, hogy emberek milliói állnak ki egyetlen cél érdekében, de van, hogy csak egy kisebb csoport akarja megmutatni mire képesek. Ők azok, akik nem a világ/ország megváltását tűzték ki célul maguk elé, hanem csak a közvetlen környezetüknek szeretnének hasznára lenni, munkahelyüket, gyermekeik intézményeiben folyó munka szervezésében részt venni. Ilyen összefogásnak voltunk részesei az alapítványi/iskolai jótékonysági bál szervezésekor. Mikor 8 évvel ezelőtt elindítottuk útjára a rendezvény szervezését, talán még mi, szervezők sem gondoltuk, hogy lassan egy évtizeden át sikerül „életben tartani”, népszerűvé tenni.

2013. november 23. dátum közeledtével egyre izgatottabbá váltunk, hiszen kissé kockázatos ebben a válságos, nehéz helyzetben bált hirdetni, mikor a családok megélhetése oly nehéz. Aztán beindult a vásárlási láz és 245 jegy talált gazdára. Szülők, kollegák, munkatársak, barátok, támogatók, egykori tanítványok, városunk vezetője és gyülekezetünk lelkipásztora is elfogadta meghívásunkat. Aki ott volt, mindenki jól érezhette magát a hangulatos táncos esten. Az összefogás ez alkalommal is megmutatkozott a szervezésben, az előkészítő munkákban. Külön köszönet illeti Timáriné Király Sarolta tagintézmény-vezető asszonyt, aki fáradhatatlan lelkesedéssel és odafigyeléssel vett részt a szervező munkában. Tanárok, szülők, diákok, a Mudrány étterem és a gazdasági hivatal tagjainak segítő munkája járult hozzá a bál sikeres lebonyolításához.

A pénteki díszítés és a tombolatárgyak előkészítése – Bogáthy Dóra és Gócsné Bodor Melinda SZMK vezetők irányításával - mindig jó hangulatban zajlik. Tanárok, szülők és tanulók ilyenkor egy kicsit közelebb kerülnek egymáshoz. Mindenki vidám, felszabadult. Hasonló lelkesedéssel készültek a bálra a műsorban szereplők is. Az est házigazdái Dr. Nezáczkiné Tótin Erika és Barcsi-Rabócz Anett tanárnők voltak. A magas színvonalú műsor a szülők – Stofán Ferenc és Stofánné Barna Boglárka tánctanárok - táncos összeállításával kezdődött, majd az aszúkészítés történetét ismertük meg a nyolcadikos tanulók előadásában. A jelenetet Tamásné Soltész Magdolna. A programot a végzősök keringője zárta. A műsor végére igazi báli hangulatot sikerült teremteni. A talp alá valót a Rokonok zenekar szolgáltatta.Az asztali áldást Nt. Fejér Zoltán igazgatóhelyettes mondta el. A finom étkeket a Mudrány étterem dolgozói készítettek, s a szülői, támogatói felajánlások révén finom sütemények, gyümölcs, ital és ételkülönlegességek is gazdagították az asztalokat. A felajánlásoknak köszönhetően sok, értékes tombolatárgy gyűlt össze, melyet a tizenegy órai sorsoláson vehettek át a szerencsések.

„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, s meglátja milyen sokan odaállnak mellé.” - Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szavaival köszöntötte a vendégeket Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumáért Alapítvány elnöke, majd beszámolt az Alapítvány elmúlt évi tevékenységéről. Elmondta, hogy a tanulói jutalmazásokon túl az Alapítvány támogatásával épült meg a gyerekek számára az iskolakerti játszótér, a műfüves pálya építéséhez pedig a pályázati önrész biztosításával járultak hozzá. A gimnázium egy tanterem berendezésével gazdagodott, míg az általános iskolában a lépcsőház fali burkolása készült el. Az Alapítvány bevételeit – így a bálon befolyt összeget is - a jövőben továbbra is a tanulók támogatására, jutalmazására, valamint a tornacsarnok szebbé, biztonságosabbá tételére és eszközök beszerzésére fordítja majd.

Mi úgy gondoljuk, érdemes gyermekeink második otthonát szépíteni, fejleszteni. Bízunk benne, hogy sokunk unokája is itt koptatja majd a padokat! Ugye Önök is így gondolják?! Reméljük, a jövőben is érdemes lesz hasonló bálokat szervezni!

„Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik… Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” ( Példabeszédek 11, 24-25) Az ige szavaival köszönjük meg az önzetlen segítségét mindenkinek.

A szervezők nevében: Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó igazgató

Letöltési adatok

Oldalletöltések: 225262
A mai oldalletöltés: 184
Egyedi látogatók: 4369
A mai egyedi látogatók: 1
Online látogatók: 2
2012. március 26. óta

GOOGLE FORDÍTÓ

Elérhetőségeink

idájárás előrejelzés


facebook


MUDRÁNY ÉTTEREM




Iskolánkról | Múlt és jelen | Információk | Aktuális | Eredmények | Linkek | E-napló
Készítette: Kocsi László