Refis siker a nemzetközi angol nyelvű szónokverseny országos döntőjében

(2018.04.04.)

2018. március 23-án a BGSZC Szent István Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma adott otthont a BBC Entertainment és az English Speaking Union (ESU) szervezetek által már 38 éve meghirdetett és rendezett nemzetközi verseny országos döntőjének. Az angol nyelvű megmérettetésre az ország 18 középiskolájából érkeztek versenyzők, akik előzőleg (ahogy iskolánk is) egy helyi válogatón vettek részt, ahonnan az első helyezett kvalifikálta magát a döntőbe.

Iskolánkat Horváth Ádám Bence, 10.E osztályos diák képviselte.

A versenyt a brit nagykövet nyitotta meg az angol nyelv rövid történetét bemutató előadásával. Majd következtek az izgalmak. Idén két forduló várt a diákokra. Először, három, egyszerre zajló középdöntőben 6-6 versenyző mérte össze tudását. Minden középdöntőből az első két helyezett jutott tovább a ,,nagy” döntőbe. Majd a középdöntőből továbbjutott 6 versenyző még egyszer előadta beszédét.

A téma, mely mellett, vagy ellen érvelni kellett: ,,Great artists have no country.” ( ,,A nagy művészeknek nincs hazájuk”). Bence 5 perces beszédében ezen állítás mellett érvelt, kifejtve, hogy a művészet nincs fizikai határok közé szorítva. Egy művész nemcsak ahhoz az országhoz tartozik, ahol született, hanem művészetét szerte a világban elismerik (lásd Mozart, Beethoven, Kodály, Bartók, stb.). A mai világban nagy segítségre van ebben a modern technológia is.

A változatos, mély gondolatokat magas szintű angol nyelvi készséggel adták elő a diákok. Majd a verseny végén megszületett az eredmény: Horváth Ádám Bence az előkelő 3. helyezést érte el.

Eredményéhez szívből gratulálunk!

Tóthné Jeney Gabriella

Letöltési adatok

Oldalletöltések: 223495
A mai oldalletöltés: 105
Egyedi látogatók: 4369
A mai egyedi látogatók: 1
Online látogatók: 2
2012. március 26. óta

GOOGLE FORDÍTÓ

Elérhetőségeink

idájárás előrejelzés


facebook


MUDRÁNY ÉTTEREM




Iskolánkról | Múlt és jelen | Információk | Aktuális | Eredmények | Linkek | E-napló
Készítette: Kocsi László