Olaszországi tanulmányi kirándulás

(2016.11.17.)

további képek...

Az idén is megszerveztük az érdeklődő refisek számára az olaszországi tanulmányi kirándulást, most már lassan szokás szerint – az őszi szünetben. Egy diákokat utaztató iroda hirdeti meg minden évben ezt a lehetőséget, amelyhez az iskola olasz szakos tanára szervez diákokat.

2016. október 21. és november 4. között nyolc diákunk kereste fel Észak-Olaszország legszebb városait. Velencében behajóztunk a Szent Márk térig, majd körbenéztünk az impozáns Szent Márk téren. Megismerhettük a Szent Márk Bazilika és az Óratorony történetét, és azt is, hogy miért is nem szabad a főtérre vezető két oszlop között elmennünk. Utunk ezután a Rialto hídhoz vezetett, ahol a szokásos tömeg fogadott bennünket. A szabad programban mindenki elképzelése szerint vagy felmehetett a Campanile tetejére, és onnan nézhette meg a csodálatos panorámát. Vagy pedig bevethette magát Velence zegzugos utcáiba és száját táthatta a világmárkák csillogó kirakataira.

Ravennában, az idő rövidsége miatt, csak Dante sírjához zarándokolhattunk el. Szerencsére azonban a busz egy 13. századi templom mellett állt meg, így a kihangosítón keresztül hallhattuk egy szentmise celebrálását. Riminiben volt az első éjszaka a szállásunk egy kényelmes, ámbátor kissé hideg, hotelben. A szerencsésebbek így már kora reggel élvezhették az erkélyükről eléjük táruló Adriai-tenger látványát. A kevésbé szerencsések pedig kisétálhattak a partra a napfelkeltében gyönyörködni. Így már nem is lehet tudni, hogy ki volt a szerencsésebb...

A bőséges reggeli után utunk San Marinóba, a világ legrégebbi köztársaságába vezetett. A köztársaság a Titano-hegyen és környékén mintegy 60 km²-en terül el. A híres három torony már messziről vonzotta a tekintetünket. Amikor pedig végigjártuk a főváros, San Marino óvárosát a látvány lélegzetelállító volt. Ezután ismét buszra szálltunk, és egy kicsit hosszabb út után megérkeztünk a városok városába, a reneszánsz szülővárosába, az egyetlen és utánozhatatlan Firenzébe. A város kissé szomorkásan fogadott minket, de miután elhagytuk a Pitti-palotát, az időjárás is meggondolta magát, és mire a Ponte Vecchióra értünk, már szépen sütött a napocska is. A főtér és az ott látható Palazzo Vecchio megtekintése után, elsétáltunk a Duomóhoz, ahol a mit sem sejtő csoporttagok szájtátva döbbentek meg a Dóm szépségén. A szabad program idején néhányan felkerestük a Santa Crocét, és az ott látható Giotto-freskókat. Sokan fagyiztunk, és belevegyültünk a késő délutáni színes, kavargó tömegbe. Remélem, senki sem felejtette el megsimogatni a vaddisznó orrát... Ezután már csak az volt hátra, hogy megkeressük a szállásunkat, ami ez alkalommal már kellemesen meleg volt, Montecatini Termében.

Csütörtökön reggel először Pisát, a Csodák Mezejét kerestük fel, ahol olyan nagy szerencsénk volt, hogy sikerült jegyeket venni a Ferde Torony tetejére. Az idegenvezetőnk elmondása szerint nyolc éve volt utoljára erre példa az ő praxisában. 300 lépcső vitt fel a torony tetejére, ahonnan elláthattunk egészen a tengerig. A Csodák Mezején nemcsak a Ferde Torony látható, hanem a gyönyörű bazilika, a keresztelőkápolna és egy réges-régi sírkert is.

A délutáni program a középkori, gótikus Siena volt a különleges „csíkos” katedrálisával és hatalmas főterével. A főtéren rendezik meg évszázadok óta évente a híres sienai Paliót, azt a lóversenyt, amelynek mintájára itthon mi is a Nemzeti Vágtát – igaz, nem évszázadok óta. Siena vöröstéglás házait, szűk utcáit érdekes volt összehasonlítani a csipkés Firenzével.

Sajnos, pénteken már hazafelé vettük az irányt, de előtte még megálltunk a takaros, napfényes Veronában. Az amfiteátrum után elsétáltunk Júlia házához, majd a szabad időben mindenki vásárolgathatott. Szomorúan indultunk haza. Szomorúságunknak kettős oka volt: otthon várt az őszi szünet vége, és a szürke novemberi eső. De azért jó volt hazaérni szombat hajnalban!

Ettünk mindenféle pizzát, felpróbáltuk az összes kalapot, novemberben fagyit ettünk, vettünk macedoniát, és közben nagyon-nagyon jól éreztük magunkat!

Két év múlva ti is gyertek el!

Dienes Orsolya

Letöltési adatok

Oldalletöltések: 225232
A mai oldalletöltés: 154
Egyedi látogatók: 4369
A mai egyedi látogatók: 1
Online látogatók: 1
2012. március 26. óta

GOOGLE FORDÍTÓ

Elérhetőségeink

idájárás előrejelzés


facebook


MUDRÁNY ÉTTEREM




Iskolánkról | Múlt és jelen | Információk | Aktuális | Eredmények | Linkek | E-napló
Készítette: Kocsi László