Verspatak a költészet napján

(2014.04.16.)

Iskolánkban már tizedik éve a Verspatak rendezvényeivel ünnepeljük a költészet napját. Tíz év alatt sokféle lehetőséget ragadtunk meg a versek közvetítésére. Volt tízórás, tizenhat órás felolvasás, megzenésített versekből koncert, csapatvetélkedő, verspatakfakasztás, flashmob a Hild téren, stb. Az idén a kerek évfordulón megpróbáltuk felduzzasztani a verspatakot: a város tanintézményeit közös versolvasásra hívtuk a Makovecz térre. A Verszuhatag elnevezésű programon 2014. április 11-én délben közel 700 résztvevő mondta-olvasta Szathmáry Lajos A fák példája – Nemzetemnek üzenem című versét.

a cikk folytatása...

Sárospatak – Zilah – Torda – Kolozsvár – Sárospatak úti krónika

(2014.04.16.)

1994 óta hirdeti meg március 15-i diákutaztatási programját a Rákóczi Szövetség magyarországi középiskolások számára, azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak, és az ottani magyar társaikkal közösen ünnepeljenek. A program fő célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyarországi és a határon túli magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.

a cikk folytatása...

Felolvasószínházat csináltunk

(2014.04.12.)

Az Amargant Színházi Műhely felhívására gimnáziumunk részt vett az Okuláré projekt felolvasószínházi produkciójában. A kezdeményezés célja, hogy a kortárs irodalom – a dráma – segítségével közösséget erősítsen, közös gondolkodásra sarkalljon. Három alkalommal egész estés rendezvényekre kerül sor az ország több pontján időben egyszerre, sőt bekapcsolódnak külföldi – kanadai és németországi – helyszínek is.

a cikk folytatása...

Református Középiskolák Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenye

(2014.04.12.)

Március 28-30.-i hétvégén rendezték meg a XVIII. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó Versenyt Hódmezővásárhelyen, amelyen iskolánk 4 fős csapata vett részt. A legkiemelkedőbb eredményt Csatlós Kornél 10.e osztályos tanuló érte el, aki 6. helyezést ért el a kilencedikesek mezőnyében, amelyért elismerő oklevelet kapott és könyjutalomban részesült.

a cikk folytatása...

Angol pontverseny eredmények

(2014.04.10.)
EREDMÉNYEK.PDF

1941 I/A ösztöndíj szóbeli meghallgatása

(2014.04.10.)

Idén is meghirdette iskolánk a az 1941 I/A ösztöndíjprogramot, amit az iskola öregdiákjai hoztak létre, hogy anyagi támogatást nyújtsanak a tehetséges diákoknak. Az alapítvány jelenleg a két tanítási nyelvű osztályokban tanulókra vonatkozik csak, ezzel is emelve az osztályok magas tanulmányi színvonalát.

a cikk folytatása...

Tudományos Diákkörök XIV. Országos Konferenciája

(2014.04.07.)

2014. március 28-29. – én rendezték meg a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban a Tudományos Diákkörök XIV. Országos Konferenciáját a rendezvénynek helyt adó iskola és a Kutató Diákok Országos Szövetségének közös szervezésében. A kétnapos versenyen azok a Kárpát-medencei középiskolák kutató diákjai vehettek részt, akik egy korábbi ún. tematikus konferencián, elődöntőn eredményesen szerepeltek.

a cikk folytatása...

Refis siker az angol nyelvű szónokverseny országos döntőjén

(2014.03.31.)

2014. március 28-án került sor Budapesten a Public Speaking Competition (angol nyelvű szónokverseny) országos fordulójára. A BBC Entertainment és az English Speaking Union (ESU) szervezetek által rendezett nemzetközi verseny országos döntőjének lebonyolítására a Brit Nagykövetség adott otthont. Az angol nyelvű megmérettetésre az ország minden pontjáról érkeztek versenyzők, akik előzőleg (ahogy iskolánk is) egy regionális előfordulón vettek részt, ahonnan az első három helyezett kvalifikálta magát a döntőbe.

a cikk folytatása...

Országos döntőbe jutottak a Sárospataki Református Gimnázium leány tornászai

(2014.03.26.)

Diákolimpia versenyek országos megmérettetést tesznek lehetővé sportáganként a nevezett csapatok számára. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája tanulói szeptembertől tornaedzéseken vehetnek részt. A tornázni szerető gimnazista leány tanulók csoportja csak ebben a tanévben kezdte a kötelezően előírt gyakorlatsorok megtanulását, de tanáruk benevezte őket kezdő kategóriában a diákolimpiára.

a cikk folytatása...

Lukin László népdaléneklési verseny Sátoraljaújhelyben

(2014.03.26.)

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának tanulói 2014. március 10-én a XII. Lavotta Napok keretében népdaléneklési versenyen vettek részt, melyet Lukin László zenepedagógus emlékére hirdettek meg a szervezők.

a cikk folytatása...

MAGYAR-LENGYEL BARÁTSÁG NAPJA

(2014.03.18.)

Magyarországon és Lengyelországban csaknem egy időben került sor az államalapításra, és egyben az akkori Európához való felzárkózásra. Az Árpádok és a Piastok gyakran léptek szövetségre, Könyves Kálmán és III. Boleszláv pedig örök testvériséget és barátságot fogadtak egymásnak. Az Árpád-ház kihalásával sem gyengült a két ország szövetsége; az uralkodók kölcsönösen támogatták egymást.

a cikk folytatása...

Refis siker a Nagy László Megyei Fizikaversenyen

(2014.03.12.)

2014. február 27-28-án rendezték meg Kazincbarcikán a Szalézi Szent Ferenc gimnáziumban a 29. Nagy László Megyei Fizika Versenyt, amelyen iskolánk 11.e osztályos tanulói Szappanos Viktor és Melles Károly az előkelő harmadik helyen végeztek a tizedikesek csapatversenyében a Herman Ottó és a Földes Ferenc Gimnázium mögött.

a cikk folytatása...

Verset mondtunk, verset mondunk és mondani fogunk. …

(2014.03.12.)

…, hiszen „a vers: amit mondani kell”!

a cikk folytatása...

Letöltési adatok

Oldalletöltések: 225267
A mai oldalletöltés: 189
Egyedi látogatók: 4369
A mai egyedi látogatók: 1
Online látogatók: 1
2012. március 26. óta

GOOGLE FORDÍTÓ

Elérhetőségeink

idájárás előrejelzés


facebook


MUDRÁNY ÉTTEREM




Iskolánkról | Múlt és jelen | Információk | Aktuális | Eredmények | Linkek | E-napló
Készítette: Kocsi László